#maradjotthon - bezártunk mi is

March 30, 2020

Kedves Vendégeink!

 

 

A jelenlegi nagyon komoly helyzetre való tekintettel, meghoztuk közösen azt a fontos döntést, miszerint 2020. március 19-től határozatlan időre bezárjuk a Marina Beauty Studio vendégváró ajtaját! 😞

Nagyon nehéz döntés volt mindannyiunk részéről, hiszen ez senkinek sem jó. Nekünk anyagilag, Nektek szépítkezés ügyileg, de ez a helyes döntés. Gondolnunk kell rátok, magunkra, a családunk egészségének megőrzésére.
A szépségiparban minden szakmában extrán veszélyeztetettek vagyunk, hiszen közvetlen kontaktban vagyunk vendégeinkkel, kis légterű helyiségekben vagyunk összezárva és még a legnagyobb higiéniás követelményeknek eleget téve sem tudunk most védekezni a korona vírussal szemben. Ez az egyik fő ok, ami miatt a zárás mellett döntöttünk. A másik ok, hogy a forgalmunk lecsökkent a negyedére a sok betegség, lemondás vagy utazások miatt,- amit részben köszönünk, hiszen elővigyázatosságból mondtatok le sok időpontot.
Egyetlen módja, hogy lassítsuk a fertőzés terjedését, mihamarabb visszaálljon a régi rend és segítsük az egészségügyben dolgozókat, ha OTTHON MARADUNK!

Az időpontokat egyelőre április 1-ig lemondjuk és egyeztetünk újat, aztán majd hétről-hétre haladunk és figyeljük a helyzetet, a rendeleteket és egyből értesítünk Titeket, ha nyitva áll az ajtónk!🌈

 

Addig, hogy ne veszítsük el egymást és tudjunk segítséget adni Nektek az otthoni szépítkezésben, csatlakozzatok Facebook csoportunkhoz az ikonra kattintva

 

és figyeljétek oldalunkat is: https://www.facebook.com/marinastudio/ , ahol igyekszünk minden nap jönni valami érdekességgel, praktikával, jó hangulattal és persze a hírekkel! 😃

 

Vigyázzatok magatokra, reméljük, hamarosan találkozunk!
MBS csapata 🌻

Please reload

Kiemelt bejegyzés

Augusztusban extra E-vitamin ajándékba

2020-8-04

1/6
Please reload

Akciók
Please reload

  • Facebook Basic Square

Kövess minket a Facebookon!

© 2019 Marina Beauty Studio I Minden jog fenntartva!